A karácsonyi nagytakarítás hál’ Istennek megmaradhatott nekem – és a könyvek portalanítása során, ami Lelkemnek mindig megnyugtató feladat, ráakadtam a kopottas, zöld vászonkötésű és olyan jó illatú könyvecskére. Oldalán fekete háttérben a kopottas aranybetűk: NERUDA. Automatikusan lapoztam arra a bizonyos százkilencvenötödik oldalra és tudtam, hogy a következő lapon mi vár: erősen és határozottan áthúzott utolsó sor és alatta a javított fordítás kék tintával… a Forrás, aki akkoriban A Múzsa volt, tudta hogyan helyes… hát, íme…
Mezítlenül, akár a kezed, oly egyszerű vagy
Mezítlenül, akár a kezed, oly egyszerű vagy,
parányi, sima, földi, áttetsző és kerekded,
hold-vonalú a tested, almafákkal szegett út,
mezítlen oly sudár vagy, mint meztelen kalászok.
Olyan kék vagy mezítlen, akár az éj Kubában,
a hajad csupa csillag s futó hajnalka-inda,
mezítlen oly aranyló s óriás vagy,
mint a nyár egy arany katedrálisban.
Mezítlen oly kicsiny vagy, mint a körmöd,
gömbölyű, tiszta, rózsás, míg fel nem kél az új nap,
s be nem zár a földalatti világba,
a ruhák és teendők hosszú alagútjába,
hol fényed fátyolos lesz, fakó és lombjafosztott,
s mást sem kíván, mint újra kézzé válni, mezítlen.
(Pablo Neruda)
A kötet az asztalon pihen, álmodik. És soraimat indítja ma, Ádám és Éva ünnepén, a Szenteste szó szerinti előszelében, a Zöldek illatában… hát íme az én Ádámom és az én Évám. Nem adom Őket.
A Forrás, mint Éva.
A Barátném már Anyuka!!! Egy csodálatos, egyéves kisfia van, aki a szó legnemesebb értelmében nap nap után kifacsarja anyai erejét… a szó legirigylésreméltóbb voltában is… És aki valószínűleg lebiggyeszti majd dúrcásságának első jeleként az alsó ajkát ha leírom, hogy megtaláltam azt a képet is, amin Múzsaként láttam még Őt ragyogni… bár elkésett az órákról… bár dugdosta a vaskos Neruda-kötetet a padban… és ahogy elmélázva bámult ki a mögöttem lévő padból az ablakon… és szünetben bújtuk és ittuk a Sorokat… de ma már Anya… és minden Fénye és Ragyogása ott totyog előtte… azt hiszem, testet öltött…
A Múzsa, mint Ádám.
Évekig voltam gúzsba kötve. Bevallom önkéntesen. Bevallom sohasem merve a boldogságot igazán. Bevallom, hogy mégsem inspirál azóta Senki és Semmi úgy, mint azokon a lopott Hajnalokon. Bevallom, hogy egy-szerelmű Nő vagyok. Bevallom, hogy néha rettegek, hogy a Múzsám visszatér.
könnyek között téblábolok
mert sokan felejtenek, de emlékezni jobb
főleg így – Ádám és Éva napján