Fenster auf!

több, mint egy fél éve dolgozom az intenzív osztályon... és formál - másképp látni és viszonyulni... minden nap ott vacogni az Élet és a Halál közötti mezsgyén... 

sokat vesz el az Emberből, a Lélekből... 

'ilyenkor' már nem hallom a folyton csipogó és riasztó gépek hangját, őszintén szólva, Egyikünk sem... a Szertartás elkezdődik... bezárjuk az ajtót... mindet és mindenkiét... és kitárjuk az ablakot...

és várunk, 

néma Zajban, 

nem tétovázva... 

teret és időt adva a Léleknek...

senki nem szól, senki nem kérdez... csak néhány perc tisztelet a még Élőktől... és aztán gombnyomásra minden a megszokott rendben, de legfőképpen zajban folytatódik tovább...

mint ahogy ma is...

igen, sokat vesz el ez az Emberből... ez a mindennapos Szeánsz a Halállal...