yammi

van valami buja szépsége a fügének... bár ha duzzadtsága miatt megreped, leginkább egy tengermélyi ragadozóra hasonlít... :)

így is úgy is van valami szexi benne - ahogy azok a mély, érett színek kavarognak

ezt a receptet elmentettem és vártam az alkalmat - alkalom lett, a vizsgám sikerült tegnap... 

az íze pompás... 

meg is ismétlem, ha már ekkora szünet után megint csak a mélyébe huppanok... előkészítem és hajnalban megsütöm - a váltás biztosan örül majd neki, hiszen a németek - - - imádnak reggelizni és ez a pite fenséges lesz a kávé mellé... 

Beígért Akkordok

12 éves volt. 

És persze imádta azt a fekete selyem, lábközépig érő, fehér pöttyös szoknyát és azt a rövid ujjú fehér blúzt, amit viselt... amit a szomszéd, Edit varrt...

az első meghívás... az első felkérés... egy általános iskola avatójára... Csajkovszkijt fog játszani... nem is játszhatott volna mást...

Ő ült egyedül a kicsinyke iskolabuszban... 

az iskola igazgatója és a felesége, akinek tűzpiros rúzsa elmaszatolódott, az első sorból mosolyogtak rá...

talán azt várták, hogy a Für Elise-t játssza majd??? ohh, ne már...

halkan kérezkedtek fel az első akkordok...

Ditja halkan, lágyan kuncogott fel benne... 

lecsukta szemhéját...és lágyan lenyomta a pedált...

***

16 évesen tökéletesnek érezte magát... 

az ujjait... 

a négy fiú nagyon kedves volt, mikor először találkoztak... pedig hideg, fagyókás eső esett azon a billentyűst-vokálost kereső Nőnapon... szombaton lett volna az a bizonyos első közös próba... 

egyetlen éjszaka alatt dallamot és utat talált a Szavak és Szövegek között és körül... pedig halkan kérezkedtek fel az első dallamok...

tökéletesnek hitte magát...

de nem lehetett ott azon a megbeszélt szombaton... sírva mondta le... mondott le mindenről... 

soha többé nem ütött le billentyűt... a szintetizátor ott állt kérlelően a sarokban... 

hetek múlva törölte le róla a port...

majd becsomagolta egy nejlonzsákba, ami ott éktelenkedett még hetekig-hónapokig a sarokban... aztán bekerült a szekrény mögé...

Ditja tombolt dühében... 

életében először borotváltatta fel a tarkóját... 

*** 

21 évesen nagyon félt. De - - - Tőle. Amit kiváltott Belőle. Ahogy anyagként formálta Ditját...  értett Hozzá...

Nagyon félt - elengedni magát. Boldognak lenni. Vele.

Csak Vele.

Örökké. Vele. 

Benne-Bennem.

- Mi lenne ha megpróbálnánk? 

- Mit is? - Ditja szemtelenül kérdezett. Túlságosan is szeretett játszani Vele. Próbálgatni. Magát. A Nőt.

- Azt a jazz-bandát? Itt vannak Debrecenben. Én trombitán, Te meg... amihez értessz... Na... próbáljuk meg...

Ditja ott ült Vele, 

helyesebben

Rajta... 

az első és egyetlen tűzpiros melltartójában... és olyan tisztán nevetett, mint azóta...

soha

Hazudik? Játszik? a Gyanú megszokott, beteges akkordjai halkan kérezkedtek fel...

most nem érdekelte

***

Lassan harminc éves lesz... sokat tanult az elmúlt években, és sokat vesztett... 

Kipróbálja magát...

Lesz, ami lesz...

Bármilyen messzire megy is a Múlt Illata szökik a pórusain át... Dallamának akkordjai halkan kérezkednek fel, minden egyes hajnalban... 

igen, igen

kettő és három között

Leipzig is aludt már

Ditja ilyenkor olyan, de olyan szemtelen...

- Menjünk vissza a Múzeumba... Lécci, lécci, lécci...

Felkuncognak a sötét hotelszobában

Szegénykém, olyan, olyan gyermek még!!! 

(ki)felejtett recept

"Az ősz megint csiklandós-szomorú,

Ragyogásos, nagy szívek a mezők..."

/Ady: Az ősz dicséreti/

 

nálunk már Ősz van... hullanak a levelek, őszinte bánattal... 

csiklandós-szomorú - hisz gasztronómia szempontból... ohh, igen, rókagomba, cékla, kelbimbó, szilva... 

tavaly ilyentájt ettem először rókagombát... vékony falemezből készült kosárkában lehet kapni - már maga a csomagolás is hatalmas élmény volt, mint az első papírdobozkából meg(ki)evett erdei szamóca, majd az áfonya, a fekete szeder...

mindenkinek kóstolnia kellene... 

csak úgy (sok-sok) vajon hirtelen megkapatva, sóval-borssal, friss petrezselyemmel és rozmaringgal fűszerezve - egy szelet pirítóson... semmi flanc, maximum egy pár csepp citromlé vagy olívaolaj... tavaly napokig éltem ezen az Ízen...

a most következő recept igazi őszi egytálétel... persze tehető bele vagy mellé hús is... de én sima, langyos zsemlénél jobbat nem tudok mellé képzelni... és egy pohár fehérbort... most éppen mátrait, mert igen, lehet ám az Erzgebirgébén ilyesmit kapni!!!

Rókagombás egytál: 

Először pucoljuk/tisztítsuk meg a zöldségeket: úgy 400 gramm rókagombát (a nagyobbakat szakítsuk meg, mert hernyósak lehetnek!), 2 sárgarépát, 2 nagy fej hagymát, 3-4 burgonyát. A burgonyát szeljük vékonyra, a sárgarépát karikára.

A két nagy fej hagymát megpirítjuk olívaolaj-vaj elegyén, megsózzuk, és megszórjuk őrölt köménnyel, majd mintegy ízfokozóként beletépdelünk 3-4 szelet, mindenképpen füstölt!, sonka- vagy baconszerűséget... miután a sonka szépen lepirult pörköltalap-szerűen megszórjuk az egészet 1tk. erős paprikával és felöntjük egy kis vízzel... ezután jöhet bele egy hámozott pari és egy paprika... mikor sűrűsödni kezd az alap, tegyük hozzá a sárgarépát és a gombát. Ne főzzük túl, úgy negyed óra bőven elég!!! Ízesítsük ízlés szerint sóval, borssal, a pari miatt egy csipet cukorral! Én tettem még bele egy kimagozott chilit is :) Majd mikor már majdnem kész habarjuk be egy kis tejszínnel az egészet... kihagyható lépés, de a később mártogatni való szaft ízesebb lesz tőle :)

Időközben főzzük meg a vékony cikkekre vágott burgonyát... Ne főzzük szét!!! Ne kezdjünk el telefonálni közben, mint ahogy én tettem!!

A rókagombás elegyet tegyük egy kivajazott jénaiba és a tetejét rakjuk ki az előfőzött krumplival... szórjuk meg petrezselyemmel és tegyük pirulásig 200 fokos sütőbe...

megéri... és időben az egész összeállítása nem tart tovább, mint a rókagomba megtisztítása... persze ebben a sütési idő nincs benne :)

Leipzig

Visszaértem. Hideg van, hullanak és bronzosodnak a levelek. Ez most komoly...

Hogy milyen volt az elmúlt hét? 

A továbbképzés minden (el)várásomat felülmúlta. Pontos, időben pláne :), praxis- és betegközpontú és minden a legújabb tanulmányok eredményeivel - átitatva és átadva... bele sem merek gondolni, hogy milyen lehet Németországban az orvosképzés, ha a szakképzés ennyire alapos és... szinte már a tökéletességet súrolja... 

egyetlen egy kérdésben nem sikerült dűlőre jutni - mikor és milyen körülmények között hagyható egy beteg... elmenni... Szakmánk legnehezebb és legkegyetlenebb kérdése... 

bár abban a kérdésben valószínűleg egyezne a válaszom Merciével, hogy minek gondoljuk azt a 36 éves, 10-ből 10-es pasit, aki a véralvadási kaszkádot szexisnek tartja...

Ejh... Nagyon hiányzott már az efajta... Élet... az az igazi, amit harminc évesen élnem kellene... Leipzig nyüzsgő, lendületes... pezsgő... a múltszázad eleji házak mellett elfér az üvegpalota... a rengeteg picike étterem... az egymásnak olaszul átkiabáló pincérek... a nem egymás ellen, hanem egymás alá játszó utcazenészek...

és a kapualjak... az átjárók... mindegyik maga a meglepetés... belsejében hol egy csoki-különlegességeket készítő-kóstoltató-áruló boltocska, hol egy étterem, hol egy érméket gyártó manufaktúra, hol egy egyszerű és mindig akcióban áruló cipőbolt rejlik... és az átjárók falai... a legtöbbjük egy-egy képzőművészeti csoda...

a macskakőbe zárt évszázados Nyugalom és Csönd...

igen...

igen...

elvarázsolt

jólesett

Múzeumok... Sok(k), de...

Az egyiptomi múzeumban valami Furcsaság telepedett a lelkemre. (Halál)félelem? Hódolat? Alázat? Mindenből, mi érezhető, egy kicsi? Nem tudnám megmondani... De van abban valami furcsa, amikor az ember belép 

egy félhomályos, 

női, arisztokrata múmiával 

és

a kedvenc, vele eltemetett dolgokkal és állatokkal teli terembe, ahol a légkondi halk moraja is fülsüketítő... 

mert minden olyan tökéletes és félig isteni... legyen az egy szarkofág, egy karperec vagy a balzsamozó edények egyike...

Bach-Múzeum. Hmmm

Hmmm.

Én nem akartam abba a nehéz sötétítőkkel elzárt terembe bemenni. De

utasítottak rá.

És

bekuporodtam a sarokba.

A hozzám legközelebb esőbe.

Halkan kérezkedett fel az első akkord.

És ott téblábolt az a rengeteg hangszer, a lehetőséggel, hogy az előttük lévő gombot erőteljesen lenyomva kiemeljem a hangszínüket. 

Messze elkerültem a billentyűsöket.

És próbáltam nem kétségbeesetten visszamosolyogni a mindig be-bekukucskáló teremőrre. 

Aki nem bírta sokáig.

A Csöndemet.

A második részletnél se szó, se beszéd betoppant és egyetlen, de hangos körbecsoszogással benyomta, erőteljesen, az összes gombot. 

Ditja olyan hangosan visított fel Bennem, hogy szinte felhasította a bőröm.

15 éve nem játszottam Bachot. 

15 éve száradó szivacsként ültem ott a sarokban és szívtam magamba - Bachot... nem tudom, hogy a megtisztulás vagy a megkönnyebbülés könnyei voltak e azok...

Egyetlen kép augusztus 27.-éhez... Őfenségessége... egy lipcsei specialitás... linzertésztára építve... ami ropogós... a tejszínes krém két rétegét lekváros piskóta választja el... és a Mag... folyékony csokoládé... mindez pörkölt mandulával, cukrozott gyümölcsökkel és rózsaszirommal díszítve... mert gondoltam Rád... hogyne tettem volna...

El sem tudom képzelni, mennyit tudnék még írni, ha lett volna időm mindenre. De... a Sors fintora, hogy itt is, mint Drezdában, tanulnom kellett... Tegyük hozzá, okos fintora... hisz visszaértem... Hideg van. Hullanak és bronzosodnak a levelek...

Ez most komoly?