Igen, jó volt Garmischban... az előadások közötti szünetben sétálni a Parkban, lesni az előmerészkedő hóvirágokat, csak úgy hagyni dolgozni a tavaszi Napot... csodálni az Életet, amelyből olyan keveset látni Odabenn...
Nem,
nem egészséges ennyi Halált látni, senkinek sem az... nem, nem egészséges Így dolgozni... és jót nevetünk a pszichológuson, és mindenkin, aki segíteni akar... átsegíteni valakit - PROTOKOLL szerint... vagy egy újabb Teszttel, Színekkel, Felhőkkel... blablabla...
egy átdolgozott Műszak után mindenki elveszti a Hitét...
és viccelődhetünk azzal, hogy Jézust körülmetélték-e vagy sem, mert most, 2013-ban ez is megvitatható egy továbbképzésen... és síri csönd ült a Hallgatóságra... nem, nem erre vártunk... nem erre volt szükségünk... megéri-e térdre rogyni, mikor senki sem látja?
persze inkább díjátadóra hasonlított minden egyes KOMOLYABB előadás... az első két sor telve teleobjektíves kamerákkal... persze ezt ÉN valószínűleg sosem fogom megérteni... miért kell megörökíteni teleobjektívvel egy molekuláris képletet... vagy a lipcsei, aacheni vagy müncheni egyetemi kórház profilját? helikoptereit? leszállóhelyeit? olyan Nekünk is van, bibiiii...
persze voltak szuper és szuper-szuper előadások is - egy 30 éves Tapasztalat azért Németországban sem egyenlő a pelyhedző PhD-vel, aki a Halált számokban látja egy A4-es lap valamelyik rublikájában...
és abban mindannyian egyetértünk, hogy Gram negatív pálcika sosem lennék, ki tudna ilyen névvel élni??
és azt is tudjuk, hogy nincs az az Isten, ami engem ezzel a BMI-vel (vagy bármennyivel) ebben az életben egy sífelvonóra ráültessen...
van, ami nem változhat
a bal kezemet szorgalmasan kenegetem... a mai hat órás vezetés nem tett jót neki...
és újból vörös vagyok
és aludnom kellene
már harmadik éve vagyok itt... milyen messze vagyunk még az Örökkévalóságtól?
Istenem?
vagy Bárki?
vagy Bárki?