egy átmeneti szállás

Az első napok

 

Hát itt vagyok - végre... Szerződés aláírva és készülök Drezdába! Mivel a szállásomat időközben kiadták, ezért kiköltöztettek abba a panzióba, ami az Alberodaer utca végén van - 5,2 km a Klinikától, autópályán. Itt laktam, mikor volt az állásinterjú. A lényeg, hogy itt vagyok. 

Sem a taxis, sem a panziót vezető család nem érti, hogy miért kell nekem a német nyelvkurzus, mikor jól beszélek németül. Hallanám a törököket, oroszokat, akik évek óta itt dolgoznak (orvosként)! Hát, nekik van approbálásuk, nekem nincs. A Főorvosnő nagyon örült nekem... Úgy tűnik, mégis van remény arra, hogy doromboljon mellettem nem sokára a Primus!

A fenti kép az Alberoda kezdete... A kardio-fitneszért itt nem kell fizetni, adja a természet! A legközelebbi bolt, igen Vica, az, amiről meséltem, 25 percre van - persze csak oda! Olyan, mintha egy hatalmas V-betű egyik szárának tetejéről (Panzió), elindulnék a másik szár tetejére (Bolt). De most megcsináltam azt a bizonyos képet! Íme:

 

Az idő szép, szinte tavaszias. Ahányan vannak, annyiképpen mondják és mondják... Azt hiszem a németek igen beszédes nép...

A szobám ablaka az utcára néz. Rengetegen tologatják itt a babakocsit. Lehet, hogy a nyugodt Élet a termékenység záloga?

Mennem kell. Vár a kötelesség:

• Kérdések és válaszok német nyelvből
• német nyelvtan 222 pontban
• Prüfungstraining
• a többit bedugtam a szekrénybe :)

Jó éjt Nektek! Itt esni fog - kívül is, belül is

 

Végre

Végre.

Egy kis időre szünetel a negyedik hónapja tartó küzdelem köztem és a Bürokrácia között. Amikor október hetedikén, az állásinterjú utáni közvetlen mámorban figyelmeztettek, hogy nehéz lesz kijutni, de legfőképpen be- és megszerezni a dokumentumokat, teljes egészében a Hivatal kívánsága, óhaja és akarata szerint – nem hittem…

Nem hittem. És tévedtem. Nagyot.

Mert igenis ki lehet ebben borulni is. A várásban.

Abban, hogy hiába várod a postát nyolcadik napja, ma sem jött semmi.

Már túl vagyok az összes hivatalos bizonyítványom hatósági bizonyítvánnyá történő akkreditálásán, az összes itthon beszerezhető igazolás, bizonyítvány és hatósági bizonyítvány harmadjára ilyen-olyan felesketett és ilyen-olyan szakfordítók által történő fordíttatásán, a nagy „Mit is ér ma az EU-ban egy 2000 előtti (magyar) államilag elismert német, középfokú, C-típusú nyelvvizsga?” – körkérdésen, a több, mint 30 napos és szigorúan betartott határidők kivárásán és még egyéb „apró” és egyben porig alázó dolgon.

Akkor sírtam bevallom először, de nagyon, amikor annyi várás és vita után kiderült, hogy az a Lista, amit még december elején kaptam a német Hivatalból nem ér semmit. Hát még a már kiküldött dokumentumok! Mert a Lista, bár sehol nem jelölik, német állampolgároknak szól, nem pedig az „Egyéb” kategóriának. Mindez január idusán.

De.

Itt vagyok bő négy hónappal az állásinterjú, három hónappal a munkaszerződés aláírása és egy hónappal a végkimerülés után. Rég nem dorombolt már mellettem Primus! Azt nem merem leírni, hogy a bőrönd mióta van bekészítve.

És most végre…

Indulok.

Igaz ez az egy hónap Drezdában még csak az előjáték.

De akkor is történik. És határon túl.

Indulok.

Budapest Keleti 19:58 Metropol EN

A legszebb szavak az elmúlt Időkben.

Végre.

Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei

„Tulajdonképpen minden reggel a tükör előtt kötötte fel a sálat, de csak az anyag redőit, a ruha gallérját és arca élét látta. Ma viszont, s ez valamiképpen összefüggött Georgij érkezésével, hirtelen meglátta egész arcát, és elcsodálkozott.”

Másodjára olvasom Ulickaja könyvét. Csodaszép mese, bonyolult (női) életutakkal. És benne mindennek origója, az erős (mégis gyermektelen) Nő, Médea. Van tehát egy mesém, amelybe beleolvadhatok, a részese lehetek. A Család zajának és csendjének egyaránt. Részese lehetek. Talán ezért nem tudom olyannak látni Médeát, amilyen. Mert akkor ki nyitná ki annak a családi háznak az ajtaját, amit láthatok a domb tetejéről, ha lehunyom a szemem?

Februári kis-Karácsony

Az utóbbi hetekben igen kevés jutott ki a Jóból. Ezért kerülhetett endorfin-, no meg szénhidrát-sóvárgásom célkeresztjébe egy kis doboznyi, kandírozott narancshéj. Tökéletes túrótorta „feldobására” is, de gondoltam, ne árválkodjon mellette az a fél tábla keserű csoki.

Így kevesebb, mint egy órán belül már ott is volt a konyhaasztalon a 12 kis vigyorgó muffin.

Szerintem a legjobb muffin recept az alábbi és ráadásul bögrés! Hát lehet ennél valami egyszerűbb?

Egyik tálban várakoznak a „szilárd” hozzávalók: 2 bögre átszitált liszt, 1 csomag sütőpor és 1 csomag vaníliás cukor. A másik tálban 1 bögre tejet, ¾ bögre olajat, ½ bögre kristálycukrot és 1 tojást kézi habverővel a cukor oldódásáig keverek. Az elegyet a szilárd hozzávalókra öntöm, majd jöhet hozzá a „bármi”, mégis lényegi rész – esetünkben a kis doboz kandírozott narancshéj és a durvára aprított csoki.

Gyengéd összeboronálás után a muffinforma mélyedéseit ¾-ig töltjük és a tésztát 25 percig sütjük, a sütőajtó kinyitása nélkül!

Jó Étvágyat!

a Lista

Egyre tisztábban látom a magamba évekkel ezelőtt vésett Lista sorait, ahogy lassacskán újraemelem a magam köré épített Falakat. Remegve vettem elő újból Pilinszky-kötetét is. És olvastam sírva végig az Apokrifot. Hetek óta a Lista tanít újból Ízlelni. És Látni. Még Élesebben.

A Listát a gimnázium negyedik évében nyitottam. Addigra sok-sok könyvön voltam már túl, beszélni tanultam és majd egyszer Élni és Írni. És Margó (a Tanárnő) megkért rá, hogy írjak Ady és Csinszka kapcsolatáról. Azt hiszem, napokig durcásan haragudtam volna rá, ha nem én kapom ezt a feladatot. Az akkori magamhoz mérten sikerült a kiselőadás is, de Margó hirtelen szembefordult Velem, összekulcsolta kezét a mellkasa előtt, elmosolyodott és ennyit mondott:

„Ugye elolvasod a Könyörgő májusi levelet? És holnap megbeszéljük.”

Másnap óra után rágyújthattam Vele a „szobájában” és a Lista első, inkább elindító tagjait Ő ismertette meg velem. Akkor. Ha készen vagyok rá, mikor mit kell olvasni. Volt olyan kötet, amit hónapokig tartott beszerezni. De sohasem fogom tudni Margónak megköszönni az elő-Listát úgy, ahogy megérdemelné.

Azóta a Lista egyre bővül, mint kezemen az apró ráncok. Vésődik.

Az utóbbi napokban a sok-minuszos Hidegbe menekülök, amikor tele vagyok Gondolattal és zúg a fejem a Szavaktól. Mégis a Lista az egyetlen amire számíthatok. Most.

Hiába megannyi Barát. És megannyian, akik annak mondják magukat.

„Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.”