„Tulajdonképpen minden reggel a tükör előtt kötötte fel a sálat, de csak az anyag redőit, a ruha gallérját és arca élét látta. Ma viszont, s ez valamiképpen összefüggött Georgij érkezésével, hirtelen meglátta egész arcát, és elcsodálkozott.”
Másodjára olvasom Ulickaja könyvét. Csodaszép mese, bonyolult (női) életutakkal. És benne mindennek origója, az erős (mégis gyermektelen) Nő, Médea. Van tehát egy mesém, amelybe beleolvadhatok, a részese lehetek. A Család zajának és csendjének egyaránt. Részese lehetek. Talán ezért nem tudom olyannak látni Médeát, amilyen. Mert akkor ki nyitná ki annak a családi háznak az ajtaját, amit láthatok a domb tetejéről, ha lehunyom a szemem?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése