was ist hier los?

behavazódva... 

annak rendje és módja szerint... a főutat, helyesebben a főutat jelző két nyomvonalat leszámítva az utcák lezárva, autóval behajtani csak saját felelősségre... 

több, nálunk kisebb település lezárva, mert a hókotrók nem győzik és az autópályák is katasztrófális állapotban vannak... a huszonnyolc perces száguldás két órás rémálommá vált

ennek köszönhetően töltötte 'drága' Főnökünk az autópályán, dugóban az egész éjszakát...

a mai nap egyetlen igazi mosolyát persze nem ez a hír okozta (erre csak megrezdültek bizonyos izomcsoportok), hanem az, hogy komolyan elvárták tőlem, hogy megmagyarázzam, miért is nem nézek ki harmincegy évesnek...

valószínűleg Juli megmosolyogná minden egyes párbeszédemet a sebészeti műtőben,

hiszen SAJNOS eredménytelenül és fejfájással végződött azon vita is, hogy szerintem miért nem való az AC/DC a műtőbe, mert a Herr Doktor saját bevallása szerint, döntésképtelen e, hogy úgy mondjam zene nélkül...    

de amikor a Tőlem még keletebbről jövő 'sebész' felképelte a nyolcvankilenc éves, áttétekkel teli, épphogy csak pihegő, de hál'Istennek (és nekem) fájdalommentes órák elé néző papókámat, mert neki olyanja van, akkor a majdhogy három év alatt magamra szedett Türelmem egészével és a legszebb, németektől lopott stílusban kértem meg, hogy hagyja ezt abba és ne bántsa a betegemet... 

hagyja,

 végre,

  pihenni

és tudjátok mi volt a válasz??

hogy én olyan szigorú és néha olyan kegyetlen vagyok VELE...

és akkor megtette azt, amit nem lett volna soha szabad - megérintte a beteget védő kezem...

Ditja ekkor a lehető leghalkabban válaszolt (odabenntről)

- Azt Ön nem akarja sem látni, sem átélni... amikor én kegyetlen és szigorú vagyok... egyszerre

még ennyi idő után is kiráz Ezektől a hideg... érzem azt a bizsergést, azt az égető pofont az arcomon... miután életemben először és utoljára ütöttem meg Férfit, mert tönkretette és kitépte belőlem... 

mindazt ami számít... ami az Enyém... 

ami járt volna Nekem

behavazódva... 

az utcák kihaltak... a hó fehér csöndjében szentségtörés lenne megszólalni... a könnyek szinte kilopakodnak a Fagyba