ha elindíthatnám a Szavakat
megkérnélek,
hogy ne
csak
ne érints meg…
de hirtelen
megnémult
megtorpant
bőrömön
ujjaid nyomában
langyos könny csorog
(2009.07.29.)
vannak olyanok, Akiknek lételeme az Érintés
és vannak néhányan azok a Bizonyosak, akikben mindez, bőrük selymének érintése, elindít egy olyan kaszkádot, ami emlékek, Fájások és Áldások tömkelegét szabadítja és szakítja fel egy, a hétköznapok során tökéletesen lezárt Mélyből…
és bármennyire is vágynak Arra, hogy érintsék, vagy öleljék Őket, akár karok vagy testek, nem megy – mert nem tudják, hogy mi lesz a következménye…
mert egyszer már sokat veszítettek
és nem tudnak túllépni a dolgokon – hozzájuk tapad, mint megannyi szemcséje az Életnek…
de tudják, hogy lesz még hidegebb is…
és ezért védekeznek tovább, olykor az Élet ellen is…
hát így esett meg velem, hogy túljutottam a Rák születésnapján, a sokadik vers megszületése nélkül, csak úgy hétköznapian és banálisan terelve és túlélve a napokat és akkor is hajnalig dolgoztunk… és zsibbadt már a Testem – bűn-e fáradtnak lenni több, mint 18 óra folyamatos munka után? Igen, az én szakmám hite szerint igen… és mégis éreztem, ahogy gyengül minden bennem…
vártam az Ébredést, hogy a gyógyszerek ideje lejárjon, hogy visszatérjen az (ön)Kontroll a Testbe és akkor… csak úgy, mindennemű előjel nélkül –
átölelt…
körülölelt…
és én ott álltam, magamtól már szinte elidegenülten és elmenekülten és beleborzongtam a Másik Test melegébe, a szokatlan történésbe… mert beletúrtad magad a bőrömbe és az illatomba… amit persze, hűen az Emlékhez, meg kellett dícsérned…
akkor Bibe még a fürdőszobában volt…
törölközés közben végig bámulta magát a tükörben, mert most végre mert egy kicsit boldog lenni és emlékezni akart arra, hogy ilyenkor hogyan csillog, él szemének Barnasága…
„Gyere, mert mindjárt kezdődik, addig nem alhatunk el” – mondta a Rák és ott állt meztelenül a meztelen ablakszem előtt… a Lány kiszaladt – várni, folytatni a pillanatnyi Csodát… a Fiú pedig körülölte a lelkét, a testét és akkor megjelent a felkelő nap első sugara és izzott a Hajnal… és megfürödtek még egyszer, de most az ébredő Fényben, a Hajnalban, mert nem tudhatták, ez lesz-e az utolsó…
hová lett a váram?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése