Este még kutattam olyasmi után, ami elalvás előtt nyalogatja, babusgatja a nap után megmaradt szabad idegvégződéseimet. És ott volt.
Kovács Ákos: Szív, seb, ész (Magyar és angol dalszövegek, versek, filmlevelek)
Minden lapja kiszakadva, gyűrötten, agyonolvasva, agyonszeretve. Eszembe jut a kellemes emlék. Az Ákos dedikálás Debrecenben, a harmadik. Csukott szemmel nyúlkálok a lapok között, melyik vágyik olvasásra? Hát a nyertesünk következzék:
Szabad vagy
úgy lesz ahogy írtad
„ahogy a vér a nyitott ereken át”
szabad vagy
szabad vagy
szabad vagy
mint sugaras hited
értelmetlen és hamis
csöndjeid
a nevetés-rázta szoba
sötét magány-sarkaiban
mint a rakoncátlan Idő
mint tépázott szíved
gyorsuló dobbanásai:
szabad
csak el ne áruld
gyengeségedet ne
ne
mondd ki a nevét a láznak
amit kaptál
és úgy maradtál
mint akit várnak de
mégis nekiindul
a vakvilágnak
hang nélkül
forraszd rá magad
a csend-hordó dongáira
abroncsként szorítsd az űrt
magadba
a füst majd égeti érzékeny szemed
nem az úton jársz
magad vagy az út
lassan már ezt is
megértheted
Mélyem kondul a csöndben. Ma hajnalban is kiöltem a Szavakat.
Meddig bírok nem ráfeszülni a papírra?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése