mindenkit meglep, hogy itt volt az első és voltaképpen egyetlen állásinterjúm...
és
mindenkit meglep, hogy én itt akarok maradni, nem ugródeszkaként használom ezeket a Színeket és Merengéseket...
egyszer van és volt szükségem az újrakezdésre...
egy évvel ezelőtt, ugyanezen a napon,
amikor ébredés után megköszöntöm Borcsámat,
még magam sem hittem, hogy mi jön, mire várok... de történt Valami - ismét, amibe annyira beleborzongott csak hitt magabiztosságom, hogy tudtam - elég...
nem megy tovább felállni és menni tovább...
elég a Múlt hozta illatokból, érintésekből, vágyakból, de legfőképpen hegyekből és völgyekből... lappangott bennem - az Át-Alakulás...
nem hittem volna akkor, hogy ennyire nehéz lesz tűrni - magamnak... mindenkit és mindenemet otthagyni,
magamért - az Új Magam reményéért...
és itt vagyok...
várva a lakásra, belemerülve a Hivatásba és megtanultam újra mosolyogni... néha már lélekből is megy...
a Borzongás másmilyen...
a tegnapi? hazafelé a munkából, ragyogó Napsütésben, kívül-belül zöldülve és egyszer csak a hegyoldalban ott ül a két idősebb művész és rajzolnak...
még a Lelkem is belekönnyezett a gyönyörűségbe...
nem tudom még, hogy Haza fogok-e itt találni, de annyit biztosan tudok, hogy jólesik itt várni az Álmot... itt fogadni a Tavaszt és látni, ahogy kibuggyan az Élet a rügyeken át...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése