Wendisch Rietz

továbbképzés - három nap tömör gyönyör az intenzív terápia modern berkeiben... szó szerint napfelkeltétől naplementéig... 

rossz kislány

a gasztronómia eme két csodájáról kis híján elfelejtkeztem, pedig az elmúlt hetekben igencsak sok endorfint köszönhetek nekik... most, a továbbképzés során készített képek feltöltésekor vettem észre, hogy hoppá...

tehát, kivel is kezdjem?

nehéz, tehát kihúzom kalapból...

a nyertes, az első a sorban ez az isteni morzsás süti, aminek morzsás és úgy egészében véve alapötlete innen van... próbáltam már sokféle gyümölcskombinációval, de az "igazi" csúcsérzés az alma-eper-rebarbara triumvirátusnál kopogtatott az érzékek ajtaján... isteni...

ha az előző recept isteni, akkor mivel és hogyan is jellemezhetném ezt a salátát... Nigella-remek... és ez nem fejezi ki azt, amikor az ember először kipróbálja és beleszeret... és napokig csak ezen akar és tud élni... három egyszerű komponens: grillezett halumi, fejes saláta keverék és 4 és fél perces lágy tojás... pici só, pici bors... maximum egy kis selymes balzsamecet és aztán nem győzünk hmmmm-ögni...

kihagyhatatlan ízek...

a háttérben

átszűrődik a zsenge-zöld leveleken a Fény... nem bántóan, lágyan simogató, nevelgető, csiklandozó... gyenge még a Szél, de már nehézkes - az Eső, annak megszokott menetrendje és időpontja szerint közeledik... alig néhány száz méterre ülök az Élettől,  a Patak partján, mégis elég messze, a tökéletes Csöndben...

olyan megnyugtató karba fonja a köveket a Víz, mint amilyen kiegyenlítőnek kellene lennie egy húsz perces mély relaxációnak, amit néhány hete végzek ismét - magamat őrjítően és elemezve és eszegetve, banális naplót írva... 

emlékszel?, megkapod a naplómat, ha megkapom a naplódat... ha itt lennél nem elemezgetném szemrebbenésenként az arcodat - mert mit ér egyetlen, csak egyetlen hazugsággal több vagy kevesebb? amikor kegyesen is tudsz hazudni...

de nem vagy itt, öregszel... egy másmilyen, de Idegen tenger partján ülsz... 

- Mondd csak, milyen Színű vagyok? És hanyad részem halhat el egy Ismerős Idegennel?

cigarettát sodornál, hosszút és vékonyat... ahogyan szeretem...

***

...a Lány nem tudja hány óra lehet, azt sem tudja, mikor indulhatott útra... de vonzotta az az Esőt jelző illat a Sötétbe, szeretett és öreg Fái közé... a Barátai, nem, ez így nem helyes, akikhez tartozott, megszokták már, hogy néha eltűnik... 

és Ő is tudta ezt... és ilyenkor csöndben és a saját beteg Csöndjében féltette... mindennemű megszokott malőr nélkül, ez neki is furcsa volt egy kicsit... mást féltett... egy Nőt ráadásul... 

mezítláb volt... igen, igen valahol errefelé hagyhatta a parafa papucsot... látnia kellett Őt... 

becsukódott mögötte a kétszárnyú ajtó, amit ki nem állhatott... a megszokott helyükön ültek... ahonnan mindenkit látni... Ő és Joe... és Joe nehezen viselte a harmadik szerepét... nem szerette ezeket a párbeszédeket... nem értette... és ez zokon esett neki...

a Lány kávét rendelt - habosat... és Ő nem szólt hozzá, egy másik Nőt fűzött éppen, de közben minden idegével ráfeszült...

végre itt van és nincs baja... nincs baja...

és Joe nem tűrhette tovább ezt a Barna Csöndet... egyre pirosabb lángokkal... nem értette... és ahogy ez a Lány maga elé mered... kész, téboly...

- Tudod, fél Tőled ilyenkor... a beszélgetéstől... hogy nem tud Veled úgy beszélgetni, ahogy szeretne ilyenkor...

- Ezek a Te félelmeid, Joe, ne kendd rá!! Te félsz attól, hogy Velem most beszélgetned kell... de nem kell, hidd el... még nincs itt az ideje...

óriási Űr került kettejük közé... 

- Hol voltál? - kérdezte Ő, de remélhetőleg nem várt választ, mert nem kapott... 

a Lány sokáig maga elé meredt... égette még a kezét a Hideg Bronz, A Világ...

majd egyenesen Joe szemébe nézve ennyit kérdezett:

- Mondd Te milyen színű vagy?

Joe az összezavarodás tetőfokát élhette át... de a Lányt nem érdekelte, Válaszokat akart és most akarta Azokat... csak erre az egyetlen egy kérdésre tudott ezzel a Tiszta Fejjel koncentrálni... a Színeire...

- Hát ez meg milyen hülye kérdés? - fakadt ki ártatlanul...

- Hogy Te mekkora egy barom vagy, Joe! - és kigombolta a zöld kabátot, Ő és az Illata... az az Illat... 

- Ugye tudod, hogy milyen színűek lehetnénk? - kérdezte, de a Lány nem felelt... Felvette az asztalról a vékony, hosszú, neki sodort cigarettát és rágyújtott... még talán egy mosoly sem száguldott át az arcán... meglepődött a Válasz lehetőségén... és alig várta, hogy visszamehessen szeretett és öreg Fái közé...

a zalkalmassági

minden évben...

de hogyan is néz ez ki a szász egészségügy berkeiben???

megbeszélt időpont, SEMMI várakozás

hát először is kaptam egy 25 kérdéses kérdőívet a munkakörömmel kapcsolatban, de szinte kislányos örömmel fogadtam, hogy néha itt sem 'kláár', hogy igenis létezik egy mumus, 

merthogy nemcsak altató és (néha) láss csodát, de ébresztő orvosnő vagyok, 

de

létezik egy intenzív osztály nevezetű hely is valahol az Óperencián túl és a tűrőképességeim határain belül... és én most ott szolgálok - és higgyétek el, a lelkem egyszer rámegy... 

szóval a megadott válaszok egyike sem volt valahogy igaz 'Ránk', erre a kissé különc fajra, ezért 15 megszámozott kiscsillag jelezte a megjegyzéseimet és a válaszaimat... és az első öt kérdés személyi adat... jajj, hirtelen azt válaszoltam, hogy harminc éves vagyok!!!

aztán jött a kifaggatás... hogyan bírom a stresszt és a leszakadást a hazámtól... nem voltam kegyes a válaszokkal kapcsolatban... csak őszinte... és csak KICSIT feminista... 

mivel az az emlékeztető oltás, amire tavaly kedvenckémmel, azaz nemlegesen válaszoltam  elő volt készítve, így nem menekültem... de a felajánlott, megelőző oltások, mint kullancs okozta agyhártyagyulladás, hisztéria és hülyeség nem-mel válaszoltam... ismételten...

szóval miután tokától bokáig végig lettem tapogatva, lapogatva, hallgatózva, kopogtatva,  röntgenezve, (reflex)kalapálva következett kibeszélésem oka - a szemvizsgálat... és harminc évesen megtudtam, hogy a látásom még mindig kiváló és pilótákat irigylő, de látens kancsal vagyok... igen... ká-a-en-csé-a-el... ettől a hírtől úgy kitört belőlem a röhögés, hogy innentől kezdve csak a passzív dolgokra, mint véradás voltam képes... mert válaszolni, na, azt képtelen voltam...

Csajok, augusztusban valami olyan őrültséget kéne csinálni, amitől helyrezökken a szemtengelyem... bár a doktornő szerint, csak az első életévemben lett volna igazán korrigálható... mint a csípődyspláziám... na, na... lassan megint a magyar egészségügy milyenségénél lyukadunk ki... pedig én úgy szeretném olyan madamosan keresztbe fonni  a lábaimat...

Ui.: nem tudom miből írok ennyit - a vonaton, a kávéházakban, az éjjeli lámpa mellett, a folyóparton, az erdőben... nem tudom kiből írok ennyit... megőrjítenek a Színek, az Illatok - a Zöld egyszerűen rátelepszik a tarkómra és bekúszik a bőröm alá, simogatja az agykérgemet...

ma reggel ismét egy hideg, merev Idegen fogadott a hetes kórterem első ágyán...

Erzgebirge-KergeBirge??

nem is merem már összeszámolni, hogy a hétvégi kétszer 24 órás műszakomban hány fiatal törte és roncsolta össze magát és az életét... vagy hogy hány gyerek kezét hoztuk rendbe... vagy hogy hányszor szállt le és fel a mentőhelikopter... és még csak május eleje van...

nöö

valahogy így tiltakozunk ezzel a furományos dialektussal...

merthogy ma reggel, helyesebben 4 óra 12 perckor Aprajafalván MÍNUSZ ÖT Celsius-fok volt... bárhogy pöcköltem azt a higanyszálat... többször is...

A "House"

őszintén és bevallva magam sem tudom, hogy hanyadik évadnál tart a Dr. House, de aki csak néhány epizódot látott belőle és Úgy Figyelt, az tudja, hogy morcos-szőrös doktorunk is szereti a zenét, a Jó Zenét... hát még az őt alakító Hugh Laurie!

nem rég jelent meg első albuma, ez csak kóstoló...

tényleges ELŐétel

otthon, édes otthon

avagy az elmúlt egy hét történései...

repül a, repül a...

az Élmény önmagában csodálatos, a kísérő tényezők? sajnos kevésbé... persze talán én várok (ismét) túl sokat a magyar, otthoni Légitársaságtól... hogy ne kiszáradt Tesco-s fánkot osztogassanak a drága öltönyös üzletembereknek, vagy avas mogyorót... hogy ne egyetlen kapu legyen nyitva Mindenki számára és miután több, mint fél órát várakozunk és szinte már mindenki megörökítette ilyen-olyan kamerával a Sort, akkor közlik velünk, odahaza angolul!, hogy legyünk szívesek átfáradni egy másik sorba... hogy gördülékenyebb legyen a Ferihegy, Urambocsá!, a Liszt Ferenc Nemzeti Repülőtér megközelítése... mert 40 perc várakozás és telt busz mellett közölte a sofőr, hogy jegye az nincs, úgyhogy saját felelősségemre vehetem igénybe a buszt, de ha jön az ellenőr 12500 HUF a büntetés... vagy menjek taxival, bár a taxisok nem szívesen szállítanak, merthogy ez a három buszmegálló nekik sem éri meg... a velem várakozó angolok tőlem kérdezték, hogy mi a probléma? mit beszél ennyit a buszsofőr? mégis mi van? - közöltem Velük, hogy ne foglalkozzanak vele, szálljanak fel, ha tudnak, a következő busz fél óra múlva jön jó esetben, mert Pesten is mindig dugó van és íme, a magyar tömegközlekedés... feltolakodtunk... bemutatkoztunk, több ízben...

betiltanám a gyermekek repülését... minden formában... mert nem valami kellemes egy másfél órás út, ha közben a fronto-occipitalis lebenyemet egy épp hogy 6 hónapos és egy neveletlen kétéves rugdossa a leszállásig, sőt közben is, mivel úgy látszik a "leszálláskor kapcsolják be a biztonsági öveiket és maradjanak ülve" -felszólítás csak a felnőttekre vonatkozik... és a hiszti... nem hiszek az effajta telepatikus nevelésben - amikor Anyuka másfél óráig győzködi a gyermekénél magasabb hangszínen méhe gyümölcsét, hogy mi fog történni, ha továbbra is ilyen rossz marad... na, én ebben nem hiszek... és az utastársaim sem... 

miközben Marcika leszálláskor a hajamat cibálta és a jobb vesémet rugdosta, Anyuka felteszi a győztes kérdést, amire én és Marcika és valószínűleg a környező német utasok is tudjuk a választ:

- Marcika bekaksiztál?

Hát na, Anyuka el volt foglalva a telepatikus, nagyon modern, de nem működő nevelésével...

***

megint Ulickaja

legutóbbi kötetét választottam az útra... nem tudok betelni vele... a Szavaival... az ember- és életismeretével... jöjjön egy részlet az Elsők és Utolsók című könyvéből:

" ... úgy beleakaszkodtak egymásba és a kölcsönös megértés olyan boldogságát élték át, amilyet csak a zenészek képesek átélni egy jó dzsesszfutam alatt, amikor a téma minden új fordulatát érzik valamely különleges érzékszervükkel, amilyennel a közönséges ember nem rendelkezik..."

***

a Nagy Ölelések után én is csak csöndben ülök, figyelek, hallgatok, rögzítek... ahogy a Barátaim egymás ellen és párhuzamban beszélnek... szaladnak a Szavak, az Idő... beszámolni és elmondani és megosztani, mindent... olykor nem lehet...
rögzítem a Pillanatot a Hiány perceire... 

***

"Kelj fel, Kislány, kelj fel..."

ezentúl minden második Húsvétot tölthetek otthon... így van ez rendjén... így van ez rendjén?

***

Apa szülinapja

Tokajban, a Bonchidai Csárdában foglaltattam le asztalt... még március elején... tutira kell menni... nagyon jó választás volt... 

asztal a teraszon, a Tisza, a part, Hajókikötő, és mi, együtt, a ragyogó napsütésben... pálinka, fenséges halételek és az út szemközti oldalán vett főzött fagylalt... csodás nap volt... 

***

Otthon, édes otthon

nehéz visszajönni... nehéz megértetni, hogy a választás nemes és igaz... nehéz Anyuskának azt mondani, hogy ne sírdogáljon jövetben-menetben... Nekik nehezebb... másképp nehezebb...


nagyon jó volt fél év után egy hetet otthon tölteni... a Tavaszban... az Otthon zöldjében... Anyuskáékkal... öreg Cicámmal... Barátokkal... 

és tényleg csodás Élmény repülni... visszafelé zsíros felhők borították a Földet... mint ha nem is lenne más, csak Végtelen Nyugalom, amire az ember vágyik... habos Csönd

***

Az augusztusi viszontlátásig...