az ázott, puha Föld szaga minden reggel
és
az utolsó emlékkép a való világból, ahogy a Völgyben az alvó Város magára húzza a pára-paplant a Zöldek és Barnák pamacsos ölében
és
azon a bokron, azon az utolsón a bejárat előtt a fekete rigó merészen és büszkén bámul rám...
olyan álomszerű, olyan valótlan... még
a műtő(m) ablakából látom az Ébredést, később a Város már mosolyog színeivel... olykor néha ránk is - a Zeller Berg legtetejére... a hármas műtő ablakában állva... némán és egyedül... a Sor egyetlen Primusa a társam...
mire végzek és gyűjtögetve bóklászom hazafelé már másak a Színek az Illatok - vibráló... de nem bántóan persze...
néha félek, hogy ez a Tavasz belőlem lopja a Színeket és fakó leszek, olykor csak árny, de fekete-fehér
és
az utolsó emlékkép a való világból, ahogy a Völgyben az alvó Város magára húzza a pára-paplant a Zöldek és Barnák pamacsos ölében
és
azon a bokron, azon az utolsón a bejárat előtt a fekete rigó merészen és büszkén bámul rám...
olyan álomszerű, olyan valótlan... még
a műtő(m) ablakából látom az Ébredést, később a Város már mosolyog színeivel... olykor néha ránk is - a Zeller Berg legtetejére... a hármas műtő ablakában állva... némán és egyedül... a Sor egyetlen Primusa a társam...
mire végzek és gyűjtögetve bóklászom hazafelé már másak a Színek az Illatok - vibráló... de nem bántóan persze...
néha félek, hogy ez a Tavasz belőlem lopja a Színeket és fakó leszek, olykor csak árny, de fekete-fehér
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése