otthon, édes otthon

avagy az elmúlt egy hét történései...

repül a, repül a...

az Élmény önmagában csodálatos, a kísérő tényezők? sajnos kevésbé... persze talán én várok (ismét) túl sokat a magyar, otthoni Légitársaságtól... hogy ne kiszáradt Tesco-s fánkot osztogassanak a drága öltönyös üzletembereknek, vagy avas mogyorót... hogy ne egyetlen kapu legyen nyitva Mindenki számára és miután több, mint fél órát várakozunk és szinte már mindenki megörökítette ilyen-olyan kamerával a Sort, akkor közlik velünk, odahaza angolul!, hogy legyünk szívesek átfáradni egy másik sorba... hogy gördülékenyebb legyen a Ferihegy, Urambocsá!, a Liszt Ferenc Nemzeti Repülőtér megközelítése... mert 40 perc várakozás és telt busz mellett közölte a sofőr, hogy jegye az nincs, úgyhogy saját felelősségemre vehetem igénybe a buszt, de ha jön az ellenőr 12500 HUF a büntetés... vagy menjek taxival, bár a taxisok nem szívesen szállítanak, merthogy ez a három buszmegálló nekik sem éri meg... a velem várakozó angolok tőlem kérdezték, hogy mi a probléma? mit beszél ennyit a buszsofőr? mégis mi van? - közöltem Velük, hogy ne foglalkozzanak vele, szálljanak fel, ha tudnak, a következő busz fél óra múlva jön jó esetben, mert Pesten is mindig dugó van és íme, a magyar tömegközlekedés... feltolakodtunk... bemutatkoztunk, több ízben...

betiltanám a gyermekek repülését... minden formában... mert nem valami kellemes egy másfél órás út, ha közben a fronto-occipitalis lebenyemet egy épp hogy 6 hónapos és egy neveletlen kétéves rugdossa a leszállásig, sőt közben is, mivel úgy látszik a "leszálláskor kapcsolják be a biztonsági öveiket és maradjanak ülve" -felszólítás csak a felnőttekre vonatkozik... és a hiszti... nem hiszek az effajta telepatikus nevelésben - amikor Anyuka másfél óráig győzködi a gyermekénél magasabb hangszínen méhe gyümölcsét, hogy mi fog történni, ha továbbra is ilyen rossz marad... na, én ebben nem hiszek... és az utastársaim sem... 

miközben Marcika leszálláskor a hajamat cibálta és a jobb vesémet rugdosta, Anyuka felteszi a győztes kérdést, amire én és Marcika és valószínűleg a környező német utasok is tudjuk a választ:

- Marcika bekaksiztál?

Hát na, Anyuka el volt foglalva a telepatikus, nagyon modern, de nem működő nevelésével...

***

megint Ulickaja

legutóbbi kötetét választottam az útra... nem tudok betelni vele... a Szavaival... az ember- és életismeretével... jöjjön egy részlet az Elsők és Utolsók című könyvéből:

" ... úgy beleakaszkodtak egymásba és a kölcsönös megértés olyan boldogságát élték át, amilyet csak a zenészek képesek átélni egy jó dzsesszfutam alatt, amikor a téma minden új fordulatát érzik valamely különleges érzékszervükkel, amilyennel a közönséges ember nem rendelkezik..."

***

a Nagy Ölelések után én is csak csöndben ülök, figyelek, hallgatok, rögzítek... ahogy a Barátaim egymás ellen és párhuzamban beszélnek... szaladnak a Szavak, az Idő... beszámolni és elmondani és megosztani, mindent... olykor nem lehet...
rögzítem a Pillanatot a Hiány perceire... 

***

"Kelj fel, Kislány, kelj fel..."

ezentúl minden második Húsvétot tölthetek otthon... így van ez rendjén... így van ez rendjén?

***

Apa szülinapja

Tokajban, a Bonchidai Csárdában foglaltattam le asztalt... még március elején... tutira kell menni... nagyon jó választás volt... 

asztal a teraszon, a Tisza, a part, Hajókikötő, és mi, együtt, a ragyogó napsütésben... pálinka, fenséges halételek és az út szemközti oldalán vett főzött fagylalt... csodás nap volt... 

***

Otthon, édes otthon

nehéz visszajönni... nehéz megértetni, hogy a választás nemes és igaz... nehéz Anyuskának azt mondani, hogy ne sírdogáljon jövetben-menetben... Nekik nehezebb... másképp nehezebb...


nagyon jó volt fél év után egy hetet otthon tölteni... a Tavaszban... az Otthon zöldjében... Anyuskáékkal... öreg Cicámmal... Barátokkal... 

és tényleg csodás Élmény repülni... visszafelé zsíros felhők borították a Földet... mint ha nem is lenne más, csak Végtelen Nyugalom, amire az ember vágyik... habos Csönd

***

Az augusztusi viszontlátásig...