2011. szept. 14.

Beígért Akkordok

12 éves volt. 

És persze imádta azt a fekete selyem, lábközépig érő, fehér pöttyös szoknyát és azt a rövid ujjú fehér blúzt, amit viselt... amit a szomszéd, Edit varrt...

az első meghívás... az első felkérés... egy általános iskola avatójára... Csajkovszkijt fog játszani... nem is játszhatott volna mást...

Ő ült egyedül a kicsinyke iskolabuszban... 

az iskola igazgatója és a felesége, akinek tűzpiros rúzsa elmaszatolódott, az első sorból mosolyogtak rá...


talán azt várták, hogy a Für Elise-t játssza majd??? ohh, ne már...

halkan kérezkedtek fel az első akkordok...

Ditja halkan, lágyan kuncogott fel benne... 

lecsukta szemhéját...és lágyan lenyomta a pedált...

***

16 évesen tökéletesnek érezte magát... 

az ujjait... 

a négy fiú nagyon kedves volt, mikor először találkoztak... pedig hideg, fagyókás eső esett azon a billentyűst-vokálost kereső Nőnapon... szombaton lett volna az a bizonyos első közös próba... 

egyetlen éjszaka alatt dallamot és utat talált a Szavak és Szövegek között és körül... pedig halkan kérezkedtek fel az első dallamok...

tökéletesnek hitte magát...

de nem lehetett ott azon a megbeszélt szombaton... sírva mondta le... mondott le mindenről... 

soha többé nem ütött le billentyűt... a szintetizátor ott állt kérlelően a sarokban... 

hetek múlva törölte le róla a port...

majd becsomagolta egy nejlonzsákba, ami ott éktelenkedett még hetekig-hónapokig a sarokban... aztán bekerült a szekrény mögé...

Ditja tombolt dühében... 
életében először borotváltatta fel a tarkóját... 

*** 

21 évesen nagyon félt. De - - - Tőle. Amit kiváltott Belőle. Ahogy anyagként formálta Ditját...  értett Hozzá...

Nagyon félt - elengedni magát. Boldognak lenni. Vele.

Csak Vele.

Örökké. Vele. 

Benne-Bennem.

- Mi lenne ha megpróbálnánk? 
- Mit is? - Ditja szemtelenül kérdezett. Túlságosan is szeretett játszani Vele. Próbálgatni. Magát. A Nőt.
- Azt a jazz-bandát? Itt vannak Debrecenben. Én trombitán, Te meg... amihez értessz... Na... próbáljuk meg...

Ditja ott ült Vele, 
helyesebben
Rajta... 

az első és egyetlen tűzpiros melltartójában... és olyan tisztán nevetett, mint azóta...



soha

Hazudik? Játszik? a Gyanú megszokott, beteges akkordjai halkan kérezkedtek fel...

most nem érdekelte

***

Lassan harminc éves lesz... sokat tanult az elmúlt években, és sokat vesztett... 

Kipróbálja magát...
Lesz, ami lesz...


Bármilyen messzire megy is a Múlt Illata szökik a pórusain át... Dallamának akkordjai halkan kérezkednek fel, minden egyes hajnalban... 

igen, igen

kettő és három között

Leipzig is aludt már


Ditja ilyenkor olyan, de olyan szemtelen...

- Menjünk vissza a Múzeumba... Lécci, lécci, lécci...

Felkuncognak a sötét hotelszobában

Szegénykém, olyan, olyan gyermek még!!! 





2 megjegyzés:

Névtelen írta...

KÖSZÖNÖM...

Unknown írta...

én is