a Lista

Egyre tisztábban látom a magamba évekkel ezelőtt vésett Lista sorait, ahogy lassacskán újraemelem a magam köré épített Falakat. Remegve vettem elő újból Pilinszky-kötetét is. És olvastam sírva végig az Apokrifot. Hetek óta a Lista tanít újból Ízlelni. És Látni. Még Élesebben.

A Listát a gimnázium negyedik évében nyitottam. Addigra sok-sok könyvön voltam már túl, beszélni tanultam és majd egyszer Élni és Írni. És Margó (a Tanárnő) megkért rá, hogy írjak Ady és Csinszka kapcsolatáról. Azt hiszem, napokig durcásan haragudtam volna rá, ha nem én kapom ezt a feladatot. Az akkori magamhoz mérten sikerült a kiselőadás is, de Margó hirtelen szembefordult Velem, összekulcsolta kezét a mellkasa előtt, elmosolyodott és ennyit mondott:

„Ugye elolvasod a Könyörgő májusi levelet? És holnap megbeszéljük.”

Másnap óra után rágyújthattam Vele a „szobájában” és a Lista első, inkább elindító tagjait Ő ismertette meg velem. Akkor. Ha készen vagyok rá, mikor mit kell olvasni. Volt olyan kötet, amit hónapokig tartott beszerezni. De sohasem fogom tudni Margónak megköszönni az elő-Listát úgy, ahogy megérdemelné.

Azóta a Lista egyre bővül, mint kezemen az apró ráncok. Vésődik.

Az utóbbi napokban a sok-minuszos Hidegbe menekülök, amikor tele vagyok Gondolattal és zúg a fejem a Szavaktól. Mégis a Lista az egyetlen amire számíthatok. Most.

Hiába megannyi Barát. És megannyian, akik annak mondják magukat.

„Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.”