2010. szept. 6.

lak/berendezés

miután Frój Mann fültől fülig érő mosoly közepette közölte velem május idusán, hogy az Orvos Szálló apartmant két hónapig vehetik igénybe a fiatal orvosok és ebből a két hónapból már hat hét eltelt, úgyhogy legyek szíves... akkor eldöntöttem, hogy a leendő lakásba csak olyan dolgok kerülnek majd, amik igazán tetszenek - kovácsolt vas, rattan és az az igazi nehéz, komótos fa... 

na mármost a felkínálkozó és eléggé széles tárlatot leszűkíteni nehézkes, ha az ember Lánya tudja, hogy sokára bukkanhat fel Valaki, aki a bútor összeszerelésében segédkezhet... 

az elmúlt négy hónap lakberendezés ügyi tapasztalatai a következőek:
- online megrendelésnél hiába kérsz kiszállítási időpontot és hiába fizetsz érte x Eurót, a bútor ígyis-úgyis általában akkor érkezik, amikor, legfőképpen szombat reggel negyed hétkor egy borzalmas hét után
- persze meglephet ügyelet után is, eltorlaszolva a bejárati ajtódat, rosszabb esetben az egész ház bejárati ajtaját - ki tudja mióta
- ne próbálj segíteni egy olyan férfinak, aki hirtelen a hátára kapott egy 55 kilós kanapét, mert annak csak bukdácsolás lesz a vége
- a legnagyobb utazókoffer magassága kiegészítve a nagy PONS szótár magasságával elégséges ahhoz, hogy egy 140x200as ágyat egyedül összeegyensúlyozzunk
- ha az összeszerelési tájékoztatóban az áll, hogy fúrógép szükséges, akkor ez a lépés nem feltétlenül hagyható ki - és Apus úgyis megtalálja a kihagyott lépést!
- a bútor összeszerelése előtt próbáld megjegyezni a számok sorrendjét egytől ötig, az első összeszerelési pontot nem követheti a negyedik, mégha te úgy is látod, hogy a közbülső két pont később pótolható
- a kiszállított bútor nem feltétlenül lesz olyan színű, mint amit kiválasztottál
- sajnos a papírt elszállító szemetesautó havonta csak egyszer jön, általában az utolsó héten, ezért lehetőleg ne tömdd tele az egész ház papírszelektívesét hó első napján
- attól hogy a kiválasztott  bútor tájékoztatójában a neten az szerepel, hogy összeszerelt/-rakott állapotban érkezik, nem jelenti azt, hogy mindez igaz és nem kell fiókonként 8 nagy és 8 kicsi csavart becsavarozni egyetlen fiókba
- attól hogy Te még nyitva hagytad a bejárati ajtót, míg kiszaladtál aláírni az átvételi elismervényt nem jelenti azt, hogy az nyitva lesz mikor ismét be szeretnél menni - persze kulcs belülről a zárban, telefon az étkezőasztalon, nincs zsepid, pedig folyik az orrod (könnycsatorna-takonycsatorna, bár most könny a röhögéstől) és ötven cent van a zsebedben, ja persze az ebéd a sütőben...
- attól hogy kifizetted a mosógép installálását és vízszintezését nem feltétlenül nem neked kell majd megcsinálnod mindezt egy Volvic ásványvizes palack segítségével

hát, ez volt a java

egyetlen egy dolgot nem tudtam és tudok megcsinálni - szóval valaki kipóktalaníthatná, majd kipókhálótlaníthatná a tágas pincehelyiség-részemet - lécci, lécci, lécci

0 megjegyzés: