törlesztve

Időtlenül röppent el a mai nap is, csak Hold ablakon átszűrődő pamacsa jelzi, hogy egy újabb Nap közeleg - lassan, alattomos csöndességgel... először azt hittem, hogy valaki a szomszédos házban égve hagyta a villanyt...

egy éve ilyenkor kezdtem belelendülni a Szász Bürokrácia ellen folytatott harcba... 314 levél őrzi ennek (mai napig) igazát... mindez négy kínkeserves hónap alatt, aminek végén... azt az állapotot senkinek sem kívánom... sírógörcsök és nikotin... minden egyes levél megérkezte előtt, közben és után... 

megküzdöttem azért, hogy itt legyek... és lassanként meg is fizetek érte...

az elmúlt hét csütörtökén altatott 1 éves (persze szöszke-fürtös) fiúcska, bár öten vigyáztak rá, egyértelmű jelét adta annak, hogy én legyek az, aki ölbe veszi... még mindig mulatságosnak tartom, hogy a német Ridegség a homloka közepéig vonszolja szemöldökét annak láttán, ahogy a betegekkel - kommunikálok... mert én bizony fel-alá mászkáltam a szöszke fiúcskával a műtőben... és nagyon gyorsan felszáradt az a két hatalmas krokodil-könnycsepp... 

jelenleg nagy dilemmában vagyok, valószínűleg megint ki fogom húzni egy kalapból, hogy mit tegyek : tavasszal macska vagy jogsi, a kinézett autóval egybekötve?

a négy hónapja itt dolgozó román lány sírva panaszolta az öltözőben, hogy az otthoni barátai nem írnak, nem jelentkeznek, vagy ha mégis, három szavas leveleket kap... "mi", akik úgymond már túl vagyunk minden szempontból a "próbaidőn" összenéztünk és válaszok nélkül megsimogattuk - mindannyian...

amint mondtam, lassan megfizetek érte... 

mégis hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok itt boldog...