az addigi Mindennapokat cipelte Apus a bőröndben - és tegyük hozzá, Ő is alig bírta - mind fizikailag, mind lelkileg - feltenni arra a bizonyos, engem elbocsátó, tizenöt-huszonhatos vonatra...
a tokaji hegy láttán mertem először sírni, akkor délután, a biztos határon túl, amikor már nem láthatják - hogy ne fájjon... jobban...
a Mindennapjaim. a Barátaim. a zsörtölődő, borozgatós együtt töltött esték. a mindennapi Kapcsolat. a Szavak kimondhatósága. a Salsa-emlékek és a 'nem vezethetőségeim'-emlékei. a Jóga órák. a Kibontás-Elrejtés Tudománya.
nem így terveztem... senki sem... de legfőképpen én nem... de nem marad más lehetőség - a lejárt és kijáratlan Utak - nem, nem, nem...
mindent és mindenkit otthagytam...
hogy büszke lehessen rám... hogy büszke lehess majd rám, amikor megszületsz...
sok mindenkit elveszítettem az Úton, valakit többször is... Van,akit többször is...pedig alig ezerötszáz kilométer...
a 'nem lesz könnyű' bizonysága és tudata...
az a fehér, téglavörös-palatetős ház, két fenyőfa az előkertben - a macskám mozdul az ágak között... hat lépcsőfok a bejáratig... az a jóleső Család-Illat a dorombolásban is...
az Otthonom...
a Hazám...
nem könnyű, nem, nem az...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése