"- Mondd azt, hogy Cassidy - adtad ki a parancsot.
- Cassidy.
- Most meg azt, hogy Ursula.
- Ursula. - szajkóztam.
- Most... - és magadra mutattál.
- Willow.
- Hát nem hallod? - kérdezted. Annak, akit szeretsz, másképp mondod ki a nevét. Valahogy biztonságban van a neve a szádban."
Monológ. Monológok.
A körülötted élők és cselekvők monológjai.
Titkoké, amik érted működnek és kerülnek párhuzamba.
Anyáé és Apáé, akik annyira akartak Téged és a Tökéletességed, mégis kártérítési pert indítanak Anya legjobb barátnője ellen, veszélyeztetve ezzel házasságukat, hiszen az Ügy nem egyazon oldalán állnak majd. Mert csonttörékeny vagy. Számolod-e még a töréseid számát? A fájdalom nagyságát méred-e? Anya számol és megjegyez mindent, ha már fájni nem fájhat úgy, mint neked.
A nőgyógyászé, aki barátnő és keresztanya. Aki maga is megrémült, amikor azon a késői UH-képen meglátta a töréseidet. Mind a hetet.
A testvéré. Aki nem talál válaszra melletted arra a kérdésre, hogy mire is jó egyáltalán?
Az ügyvédé. Aki önmaga is egy 'baleset' eredménye és bármennyire is hallani akarta a választ, hogy miért lökte el magától a szülőanyja, a válaszba beletörődni nem tud.
És a Te utolsó monológod. Az egyetlen. Amikor áthatol csontjaidon a fény...
Nem erre számítottam, és nem így, pláne egy amerikai írónőtől nem. Én a Naiva. Mert ez a vég, annyira fáj. Összetöri az embert.
A betegségről a www.uvegcsont.hu weboldalán található több információ és a nyilvánosságot felvállaló gyermekek blogcíme is megtalálható ugyanitt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése