Barátném (és) Dresden

Nem tudok Veled betelni, Dresden! Gyönyörűen izzott a Hold az Elba felett... csak egy kicsit bolyongani a macskaköves, hallgatag utcákon... csak egy kicsit is e mélabús Csöndet megosztani... 

Merszedesz már hazafelé tart - a napsárga Magány visszakérezkedik ölembe

ez a hétvége tökéletes volt - itt volt velem Valaki, akit szeretek és mégis kaptam egy kis Teret is - szombat délelőtt az ébredező Városban, a nyújtózkodó PragerStr.-n

csak meginni azt a bizonyos aznapi első kávét, átszaladni a világ hírein, írni néhány kikérezkedő sort, olykor játszva szökkenni a macskaköveken, hol a Fényben, hol az Árnyékban, de mindkettő Tudatában, és aztán csak Része lenni...

felfeszülni a vászonra a Művészboltban - egy gyors gondolatban

majd visszabújni a Hegyek Zöldjei közé - sírni egy kicsit mikor elindul a vonat... a Magamért való Döntés helyességének gyökerező tudatában... mégis

magad maradsz

maradsz?  - - - magad 

Ui.: Köszönöm, Merszedesz! De Te is tudod, 'Öreglány', hogy csak Térben vagyok olyan rohadt messze... 
Hát, 'indulj el, majd jövök!'