tegyük fel...

hogy nem tudom ki vagyok...

lehetnék 

a Nő, aki helyett egy Másik, de ismeretlen Nő sír, mert Ő még képtelen belegondolni, 

hogy lehetséges, hogy 14 évesen torpanjon meg...

mi is?

az Élet?

a Vér? 

a Sors? 

nem, ne, nem akar válaszokat - nem akar - - - semmit

csak Lát - azt az öntudatlanul kibuggyanó utolsó könnycseppet, mielőtt 

eltűnik az Ajtó mögött

elviszik

talán 

örökre

lehetnék 

a Tudat  - vajon hová bújnék el?

a Test mélyében?

üregében?

a Bőr alatt?

az erek ragacsos-sós vázában?

vagy csak mint egy egyszerű hajszál - kihullok?

elbukok?

lehetnék 

a Vénség, aki még 98 évesen is csak egyet tud - életért könyörögni - térden állva, esdekelve, fel-felakadó szemekkel, rimánkodó, csontosan összefonott ujjaival... bár már mindenki elhagyta... 

csak a Test maradt...

bár Ő sem akart...

lehetnék 

az Út -  

darabos, végtelen, 
fel-le, előre-hátra,

oktató,

olykor Hozzád vezető,

foltozott, 

eső áztatta Föld, 

Ember alkotta aszfalt...

lehetnék 

egyszerűen és újra Önmagam - csak vissza!, vissza! gyorsan a Várba!  


A 14 éves R. emlékére...