"... soha többé nem engedtem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon..."
Másodjára olvastam ezt a könyvet. Most németül.
Utazik az Ember az utolsó szavakig - az érzelem hullámvasútján... nem lehet ezt a könyvet kérdések nélkül bezárni! És ez nem feltétlenül a Történelem szörnyű jelének ismételgetése.
Hanem egy 15 éves fiú beforratlan sebeinek piszkálása... újból
Miért képes az Ember a Múlt jelét egy életen át magán hordani, mint egy jelet, egy sorszámot? Miért nem képes mindenki a továbblépésre? Egy idő után? Mennyi idő után?
Meg lehet-e érteni? Fel lehet-e dolgozni?
Miért szükséges, hogy az ágyunkba is beköltözzön a mi-lett-volna-ha kérdése? És ez a kérdés az utolsó, melyet az elme felidéz...
Hogyan lehet ezután merni és szeretni merni?
És vajon mekkora lesz a Hiány a bőröm alatt, ha nem viszlek többé magammal?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése