"Egy hét. Egy örökkévalóság annak, aki valóban boldogtalan. Annyira, minden porcikámmal, keresztül-kasul boldogtalan voltam, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt, a bőröm, az ágyam, még a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi sem létezett azon kívül. És amikor már nem létezik semmi más, akkor lassan megszűnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. És akkor jön a teljes kimerültség. Aztán elmúlik az is. És lassan újraéled az ember."
Hagyatkozom továbbra is Remarque szavaira... még töröttek a saját soraim...
a Hullámok, bennem, mint Drezda időjárása az utóbbi három napban - óránként változó, hol esik, hol havazik, hol ragyog a nap... olykor egymást erősítve és kioltva... merengek, magamon... a helyemen, a helyzeten...
odakinnt az Elba nyalogatja már határait... hulláma olykor beletép és sodorja a Múltam
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése