"Magának könnyű, maga egyedül van" - mondta Hesse.
Volt ebben némi igazság: aki magányosan élt, azt nem lehetett otthagyni. De olykor este összedőlt az egész mesterséges építmény, az élet panaszos és hajszolt zeneként vijjogott fel, vad vágyak, féktelen kívánságok, borongások örvényévé lett, s a reménységé, hogy kitépjük magunkat ebből az értelmetlen tébolyból, ebből az örökösen nyekergő verkliszóból, akármi lesz is azután...
Van-e még egyáltalán valami a magányon kívül? Becsuktam az ablakot. Nem, semmi nincs! A többihez nincs elég talaj a lábunk alatt.
Méltó zárszó egy mai beszélgetéshez... Igaz, Merszedesz?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése