Deutsch lernen und kochen, azaz hogyan fizessünk azért, hogy megmentsük a vacsorát

A mára meghirdetett délutáni programm papíron arról szólt, hogy megismerjük a tipikusan német ételeket és el is készítünk egyet. Hát legyen! - gondoltam én, a naiva.

A hölgy fél órás késés után bejelentette széles mosollyal az öt fős csapat előtt, hogy Ő eddig kétszer főzött életében és a mai specialista, figyelem!:

Salzkartoffeln mit Schnitzeln und Buttergemüse,

azaz bécsi szelet sós vízben kifőzött krumplival és zöldségekkel, adott esetben karfiollal és brokkolival. De a modern idők miatt hozott két darab camambert-et is - rögtön lecsaptam rá, hogy inkább azt kirántva, mint a husit...

És én ezért fizettem!

Nem is háborogtam túlságosan magamban, hiszen az idő jól telt, 

míg az egyébként szimpatikus csaj el nem kezdte sütni az általam bepanírozott, a japán csoporttársnőm által agyonborsozott, egyébként gyönyörű karajszeleteket. Ugyanis gyakorlatilag üres, de forró serpenyővel próbálkozott - és persze a serpenyő nem volt teflon. Egyetlen kis doboznyi, reggelizős teavajjal akarta kisütni a husikat. Mind a 12 darab bátor vállalkozót!

Hát, ennyi! 

Ebben a pillanatban át kellett vennem az irányítást. Az első percekben iszonyat dühvel nézett rám, amikor a másik serpenyőben a sütéshez szükséges olaj-vaj elegyet melegíteni kezdtem. De ez a harag abban a pillanatban kihunyt, mikor késsel sem tudtuk felkaparni a szó szerint serpenyőbe sült és ivódott prézlit. Szegény husi! Aztán mivel nekem valahogy jobban ment a hús kisütése (micsoda feladat!), gyakorlatilag rámhagyta a konyhát. 

Hát, így sikerült egy jónak ígérkező dologból egy olyan vacsora, ami bár nagyon jó hangulatban telt és beszéltem és csacsogtam németül, 

de sikerült fizetnem azért, hogy 6 főnek süssek egy kis rántott husit és sajtot (óh, mindig lenyűgöz a camambert bársonyossága!), némi zöldség kíséretében...

És még mosogathattam is!

De jövőhétre a spanyol csoporttársam (aki Mallorca-n hoteltulajdonos!!!) hoz némi "tananyagot" a spanyol konyháról... 

A magyar csoporttársam pedig megjegyezte, hogy milyen jó, hogy volt közöttünk valaki, aki tud is főzni...

:))

Este még szebb az Óváros. Nem különül el annyira a világos Új és a sötét, szinte megfeketedett Régi/Visszahelyezett kövek színe. És ahogy száguld a villamos a macskaköves utcán és rákanyarodik az Augustus-hídra...

ohh