2010. máj. 14.
Sylvia Plath : Pipacsok júliusban


Kis pipacsok, pokol-lángocskák
Nem bántotok?

Lobogtok. Meg se érinthetlek.
S kezem már a lángok közt. Semmi se éget.


És kimerít, ahogy nézem,
Ezt a lobogást, gyűrött-színvörös, mint az ajkak bőre.


Frissen felvérzett ajkaké.
Véres kis szoknyák!


Vannak illatok, mikhez nem nyúlhatok.
Hol az ópiumotok? Émelyítő kapszulái, hol?


Csak vérezhetnék, vagy alhatnék! -
Vagy ilyen sebzéssel kelne egybe a szám!

Vagy szivárogna belém nedvetek: üvegfiolámba,
Tompítva, csitítva.


Csak színtelen. Színtelen.


Nálam lassan csak lemeztelenített csonkja marad a gyermekláncfűnek - apró, ezernyi csillag a hatalmas zöld Égben... ki lesz a Tavasz következő áldozata? kinek éri meg az ámulás egy rövid életben? 
mert életebb az Élet...
Vicus, a táskát eddig egyszer mostam ki és megbotránkoztam saját ostobaságomon utána a Színeket illetően... a maradandóbbat úgyis más helyen őrzöm - nem igaz? 

2 megjegyzés:

eviana írta...

tönkrement? na, üsse kő. mikor jössz? kapsz másikat

Unknown írta...

sokára - Te is tudod - nagyon sokára